Pokróc csendben bandukolt az utcán, nézegetett erre-arra, dúdolgatott valami melódiát magában, amikor váratlanul eléje pottyant Valami.
Pokróc bambán megbámulta a Valamit, majd lehajolt és felvette. Ekkor egy addig teljesen ismeretlen érzés kerítette hatalmába, kizökkentette megszokott közönyéből, elsodorta beléívódott cinizmusát, és a rá jellemző kissé lenéző mosolya is eltűnt - szája sarka lassan elkezdett felfelé görbülni.
Pokróc tüzetesebben kezdte vizsgálni a Valamit, próbálta megismerni, rájönni, hogy mit is lehet vele kezdeni. "Terepjáróként használom majd", - gondolta, - "bejárom vele hegyet-völgyet, erdőt-mezőt, ismeretlen tájakat, vidékeket". A Valami azonnal átalakult, s Pokróc máris láthatta az ismeretlen tájakat, vidáman suhant hegyen-völgyön, erdőn-mezőn át.
"Vitorlás hajó lesz", - gondolta, - "elvisz messzire, viharban majd dobál fel magasra és le a mélybe, szélcsendben lágyan elringat". A Valami máris vitorlássá változott, viharban fel-le dobálta, szélcsendben lágyan ringatta.
Pokróc boldogan vigyorgott. "Ajándék vagy nekem, te Valami", - motyogta magában.
"Repülő, sőt, űrhajó lesz", - gondolta, - "felvisz magasra a felhők fölé, a csillagokhoz". A Valami ismét átalakult, vitte felhők fölé, vitte a csillagok közé
"Hogyan csinálja ezt, miként működik?" - kérdezte Pokróc. - "Egyáltalán mi ez az egész?" Elkezdte még alaposabban vizsgálgatni, nézegette kívülről, rázogatta, hallgatta, szagolgatta, tapogatta, meg is nyalta, aztán, bele is harapott. Nem értette, hogy mi ez a Valami. Egyre kíváncsibb lett, próbálta jobban megismerni, megérteni, felfogni, megtudni mi is ez valójában. Aztán elkezdte szétszedni, talált egy rést, azt feszegette, de mivel nehezen mozdult, elővett egy kalapácsot. Nagy nehezen feltörte, szétrakosgatta maga elé darabjait és azokat bámulta, próbálta valami általa ismert dolgokhoz hasonlítgatni.
"Na, ez pont olyan, mintha amolyan lenne," - gondolta Pokróc, - "de az amolyan nem ilyen, hanem más, sőt, talán szebb is. Ez pedig itt egészen olyan, mintha az lenne, de amaz sokkal jobb. Lám, ez meg majdnem teljesen amolyan, csak annyiban tér el, hogy az amolyannak ez az izéje egészen más."
A Valami ott feküdt előtte szétszedve darabjaira, de Pokróc semmit sem értett. Csak nézte és bámulta, érteni továbbra sem értette, tudni semmit sem tudott meg.
Egyszercsak beléhasított a gondolat - "jé, ez már nem is működik! Már nem terepjáró, már nem vitorlás hajó, sőt, mégcsak repülő-űrhajó sem! Már nem visz hegyen-völgyön, erdőn-mezőn át, nem látom az ismeretlen tájakat, vidékeket, nem dobál fel-le viharban és nem ringat lágyan szécsendben, nem visz felhők fölé és csillagok közé.... Már semmire sem jó ez a Valami! Ráadásul nem is értek semmit és nem tudtam meg semmit!"
Pokróc egy ideig még ott álldogált, nézte a széttört, szétszedett Valami darabjait, összerakni már nem tudta volna úgysem, így aztán elindult tovább, de már nem nézegetett semerre és dúdolgatni sem volt kedve.
/Rinaldo-Rinaldini/
